Lassan több mint egy hónapja itt vagyok. A kaja jó, sőt mit több, kitűnő. Mindent megeszek amit adnak. Utána pedig még később is visszatérek a tányéromhoz, hátha nem nyaltam ki elég alaposan az előbb, de általában ilyenkorra már csak az emléke marad.
– Simi, hát ennyire finom volt? Hiába nyalogatod, nem varázstál, nem lesz benne több, csak ha mi adunk. Most meg már kipukkansz annyit ettél, majd holnap kapsz még, jó? – mondja néha a Kisbarátnőm.
Úgy imádom, hogy mindig beszél hozzám, törődik velem. Amikor meghallom a hangját, máris rohanok hozzá. A többieket is szeretem, de azért csak ő a kedvencem. Sajnos alig van itthon, legalábbis én így érzem. Abban az időpontban, amikor tudom, hogy haza szokott jönni, már ott ülök az ajtóban és figyelem,mikor jön. Ha éppen hátul vagyok, akkor is ,amint meghallom, hogy nyílik az ajtó, rohanok elé. Jól megszeretget, utána bemegy a házba. Ha időben hazajön, akkor ő adja a vacsimat. Vannak olyan napok is,amikor egész nap itthon van és akkor többször is kijön velem játszani, bár most már egyre kevesebbet, mert hamar sötét van, meg már elég hideg is van kint.
Egyik nap, hozott egy csinos kis kötött mellényt, mert már nagyon fáztam reggelente. Olyan jó meleg. Kicsit nagy így néha kibújok belőle,de ő mindig visszaadja rám és megigazítja. Hát nem kedves? A finom kajától és a gondoskodástól már egész nagy a bundám, de még mindig nem olyan,mint volt, csak ők ezt még nem tudják. Szóval ez vagyok én:
Kirándulni is elvittek. Van egy nagy kertjük, ahova egy “kistraktorral” mennek (hallottam, hogy így hívják). Felülhetek a mini utánfutóra. Igazi fiús móka. Ott aztán szaladgálhatok kedvemre, jó nagy gödröt ástam tegnap is. Amikor szólnak,akkor oda kell,hogy menjek. Néha belemerülök a kaparásba és észre se veszem, hogy ők már mennének haza. Ilyenkor a “kistraktor” hangját veszem észre csak, hiába szóltak előtte, hogy : „Gyere Simi, megyünk haza.” Úgyhogy spurizok utánuk,de nem hagynak itt, most már tudom. Este játszadozni szokott velem az a férfi is, aki a kocsit vezette mikor elhoztak a kedves hölgytől. Azt akarja, hogy ugassak, úgyhogy ijesztget, mintha rossz ember lenne. Nagyon élvezem, jókat ugatok és szaladgálok vele. Persze jól elfáradok utána. Éjszaka is szoktam ugatni, megbeszéljük a többi kutyával, hogy hol mi történt, van-e idegen kutya a környéken. Ha van,akkor jól megugatjuk. A Kisbarátnőm nem díjazza, amikor már túl sokat ugatok, azt mondja, hogy nem tud aludni. Ilyenkor kiszól az emeleti ablakról – mire rájöttem, hogy honnan jön a hang… megörültem, hogy az ő hangját hallom,de nem láttam sehol. Aztán miután akárhova néztem, nem láttam sehol, eszembe jutott, hogy lehet, magasabbról szól,mint ahova látok, így felnéztem és ott integetett az ablakból.
– Jól van Simi, ügyes vagy, hogy észrevettél. Tessék abbahagyni az ugatást! Csak akkor ugass,ha baj van!
Na jó, pihenek egy kicsit, úgysincs most semmi érdekes. Volt olyan, hogy többször is ki kellett szólnia,de hát olyan izgalmas dolgokat meséltek a kutyák, a „hírláncon” keresztül, hogy nem hagyhattam szó nélkül. Egy kölyökkutya került az utcára és haza akart menni. Úgyhogy mindenki kérdezgette, merre látták korábban. Végül sikeresen hazatalált. Örültem neki, mert tudom, mennyire rossz az utcán kóborolni és várni arra, hogy valahogy hazajutsz, vagy megtalálnak. Engem megtaláltak, szerencsére jó helyre kerültem, de azért még mindig kételkedem abban, hogy örökre itt maradhatok.
Ősz – 2010
2013 július 4. | Szerző: Simi
Lassan több mint egy hónapja itt vagyok. A kaja jó, sőt mit több, kitűnő. Mindent megeszek amit adnak. Utána pedig még később is visszatérek a tányéromhoz, hátha nem nyaltam ki elég alaposan az előbb, de általában ilyenkorra már csak az emléke marad.
– Simi, hát ennyire finom volt? Hiába nyalogatod, nem varázstál, nem lesz benne több, csak ha mi adunk. Most meg már kipukkansz annyit ettél, majd holnap kapsz még, jó? – mondja néha a Kisbarátnőm.
Úgy imádom, hogy mindig beszél hozzám, törődik velem. Amikor meghallom a hangját, máris rohanok hozzá. A többieket is szeretem, de azért csak ő a kedvencem. Sajnos alig van itthon, legalábbis én így érzem. Abban az időpontban, amikor tudom, hogy haza szokott jönni, már ott ülök az ajtóban és figyelem,mikor jön. Ha éppen hátul vagyok, akkor is ,amint meghallom, hogy nyílik az ajtó, rohanok elé. Jól megszeretget, utána bemegy a házba. Ha időben hazajön, akkor ő adja a vacsimat. Vannak olyan napok is,amikor egész nap itthon van és akkor többször is kijön velem játszani, bár most már egyre kevesebbet, mert hamar sötét van, meg már elég hideg is van kint.
Egyik nap, hozott egy csinos kis kötött mellényt, mert már nagyon fáztam reggelente. Olyan jó meleg. Kicsit nagy így néha kibújok belőle,de ő mindig visszaadja rám és megigazítja. Hát nem kedves? A finom kajától és a gondoskodástól már egész nagy a bundám, de még mindig nem olyan,mint volt, csak ők ezt még nem tudják. Szóval ez vagyok én:
Kirándulni is elvittek. Van egy nagy kertjük, ahova egy “kistraktorral” mennek (hallottam, hogy így hívják). Felülhetek a mini utánfutóra. Igazi fiús móka. Ott aztán szaladgálhatok kedvemre, jó nagy gödröt ástam tegnap is. Amikor szólnak,akkor oda kell,hogy menjek. Néha belemerülök a kaparásba és észre se veszem, hogy ők már mennének haza. Ilyenkor a “kistraktor” hangját veszem észre csak, hiába szóltak előtte, hogy : „Gyere Simi, megyünk haza.” Úgyhogy spurizok utánuk,de nem hagynak itt, most már tudom. Este játszadozni szokott velem az a férfi is, aki a kocsit vezette mikor elhoztak a kedves hölgytől. Azt akarja, hogy ugassak, úgyhogy ijesztget, mintha rossz ember lenne. Nagyon élvezem, jókat ugatok és szaladgálok vele. Persze jól elfáradok utána. Éjszaka is szoktam ugatni, megbeszéljük a többi kutyával, hogy hol mi történt, van-e idegen kutya a környéken. Ha van,akkor jól megugatjuk. A Kisbarátnőm nem díjazza, amikor már túl sokat ugatok, azt mondja, hogy nem tud aludni. Ilyenkor kiszól az emeleti ablakról – mire rájöttem, hogy honnan jön a hang… megörültem, hogy az ő hangját hallom,de nem láttam sehol. Aztán miután akárhova néztem, nem láttam sehol, eszembe jutott, hogy lehet, magasabbról szól,mint ahova látok, így felnéztem és ott integetett az ablakból.
– Jól van Simi, ügyes vagy, hogy észrevettél. Tessék abbahagyni az ugatást! Csak akkor ugass,ha baj van!
Na jó, pihenek egy kicsit, úgysincs most semmi érdekes. Volt olyan, hogy többször is ki kellett szólnia,de hát olyan izgalmas dolgokat meséltek a kutyák, a „hírláncon” keresztül, hogy nem hagyhattam szó nélkül. Egy kölyökkutya került az utcára és haza akart menni. Úgyhogy mindenki kérdezgette, merre látták korábban. Végül sikeresen hazatalált. Örültem neki, mert tudom, mennyire rossz az utcán kóborolni és várni arra, hogy valahogy hazajutsz, vagy megtalálnak. Engem megtaláltak, szerencsére jó helyre kerültem, de azért még mindig kételkedem abban, hogy örökre itt maradhatok.
Oldal ajánlása emailben
X